Tu-2 "Túzok"

A szovjet Tupoljev tervezőiroda 1938-ban kezdte meg az eredetileg ANT-58, később ANT-59 típusjelű, kétmotoros, osztott vezérsíkos, farokkerekes, fémépítésű, közepes kategóriájú frontbombázó gép tervezését. Mivel Tupoljevet és munkatársai többségét közben letartóztatták, a gép végleges tervei már egy moszkvai börtönben készültek el.
A prototípus 1940 októberében emelkedett először a levegőbe, de ezt követően anyaghiány miatt, csak három kísérleti gép készült el. 1942-ben már Tu-2 típusjelzéssel indult be a sorozatgyártás, amely 1948-ig tartott. A szovjet légierő a háború végéig több mint 1100 darab Tu-2-est kapott, ezt követően pedig még további 3000 darab készült el.
A gépet több változatban építették (Tu-2S, Tu-2R fotófelderítő, Tu-2T torpedóvető, Tu-2D távolsági bombázó, Tu-2Z nehézvadász, Tu-2UT gyakorló). A nagy magasságú repülésre készített Tu-6-os is gyakorlatilag a Tu-2-es szerkezeti elemeire épült, de ennél a változatnál - a ritkább levegő miatt - jelentősen megnövelték a szárnyak és a vezérsíkok felületét. Az éjszakai nehézvadászba radarberendezést és 37 mm-es gépágyút építettek.
A Tu-2-est Kína, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Magyarország üzemeltette. A koreai háborúban, a KNDK felségjelét viselő gépeket kínai pilóták vezették, de a kiképzést szovjet szakemberek irányították. A NATO 1949. április 4-i megalakulása után, a típus a "Bat" (Denevér) kódnevet kapta.
A Tu-2-es négyfőnyi személyzettel (repülőgépvezető, megfigyelő, rádiós-lövész, fedélzeti lövész) repült. A kabinok nem voltak túlnyomásosak (hermetizáltak), ezért a hajózószemélyzet számára külön oxigénrendszert kellett beépíteni.
A két darab két soros, 14 hengeres, léghűtéses csillagmotort a magassági repülések végrehajtásához kétfokozatú kompresszor látta el levegővel. A három-, majd később négyágú fém légcsavarokat hidraulikusan lehetett állítani. Utóbbi használatával a gép teljesítménye javult, és repülési tulajdonságai stabilabbá váltak. (Magyarországon mindkét változatot üzemeltették.). A gép egy motor meghibásodása esetén még képes volt a vízszintes repülés folytatására.
A bombákat a törzs zárható ajtókkal ellátott belső rekeszében helyezték el, de a gép a szárnyon rendelkezett külső felfüggesztési pontokkal is. A megfigyelőnek vízszintes repüléskor, először a külső bombákat kellett kioldania. Bár a Tu-2-est úgy tervezték meg, hogy zuhanóbombázásra is alkalmas legyen, gyakorlatilag ez a funkciója korlátozott volt. Ezért a Magyarországon üzemeltetett gépeken a zuhanásból történő felvétel gyors-trimmer kapcsolója le volt plombálva.
A két előre tüzelő, a szárnytőbe mereven beépített SVAK gépágyút a repülőgépvezető kezelte, a többi fegyvert pedig a megfigyelő, illetve a két fedélzeti lövész. A felső lövésztornyot elektromos motor forgatta, de mechanikusan is működethető volt.
Bár a párizsi békeszerződés ezt megtiltotta, 1950-ben mégis döntés született arról, hogy a magyar légierőt bombázógépekkel is felszerelik. A vezérkar eredetileg egy modernebb típus beszerzésére tett javaslatot, de a szovjetek csak az akkora már elavult - és a koreai háborúban sikertelenül alkalmazott - Tu-2-est voltak hajlandóak szállítani. Így a többségében használt gépek egy része, végül is egyenesen Koreából érkezett Magyarországra. Némelyikükön még látszottak az ideiglenesen kijavított golyónyomok, illetve háborús sérülések.
1952 őszén, a légierő parancsnokság alárendeltségében, Mezőtúron megalakították a 82. önálló bombázórepülő ezredet, és Kiskunlacházán a 37. felderítőrepülő ezredet, melyek a szükséges repülőgépek és személyi állomány hiányában, kezdetben csak törzskari feladatokat láttak el. Előbbi bázisán hozták létre Bencze Károly őrnagy parancsnokságával Kunmadarason a 82. bombázórepülő hadosztályt, alárendeltségében a 10. és a 26. bombázórepülő ezreddel, melyek parancsnoka Farkas Endre és Csontos Miklós százados lett. 1953. szeptember 1-jén B. Varga Sándor őrnagy parancsnokságával, megalakult Kunmadarason egy felderítő egység is.
Az első Tu-2-esek csak 1953-ban érkeztek meg Magyarországra. Az 1953 novemberi állománytáblában már összesen 85 darab gép szerepelt, de ténylegesen csak 58 darab állt rendelkezésre. A Magyarországon üzemeltetett Tu-2-esek pontos darabszámáról a különböző források eltérő adatokat közölnek. Egy korabeli irat tanúsága szerint, 1953. január 27. és szeptember 1. között, összesen 59 darab Tu-2-est vett át a 82. bombázó hadosztály, de azt nem tudni, hogy ebben benne voltak-e a kétkormányos kiképző gépek is. Ugyancsak további kutatást igényel, hogy a felderítők hány repülőgépet használtak.
Az új típusra kezdetben Li-2-es szállítógépeken, illetve IL-10-es csatarepülőkön korábban gyakorlatot szerzett hajózókat csoportosítottak át. Számukra a típusátképzés nem okozott különösebb nehézséget, ezért az elméleti képzést követően, néhány iskolakör és légtér repülés végrehajtása után már egyedül tudtak repülni a Tu-2-essel. Közülük kerültek ki az első parancsnokok és oktatók is.
1953-tól már folyamatosan érkeztek haza a Szovjetunióból az ott kiképzett bombázó pilóták, megfigyelők (navigátorok) és műszaki tisztek. Közben Szolnokon, a Killián György Repülő Hajózó Tiszti Iskolán - a szovjetek által megadott tematika szerint - szintén megkezdődött a bombázó hajózószemélyzetek képzése. Ezzel párhuzamosan, a Vasvári Pál Repülő Műszaki Tiszti Iskolán beindult a műszakiak képzése is.
A repülőgépvezető növendékek a műszer- és felhőrepülési, valamint a vakleszállási gyakorlatokat először nappal, majd később éjszaka, illetve bonyolult időben, Li-2-es szállítógépekkel hajtották végre. Ez a szintén kétmotoros, farokkerekes, közel azonos felszállótömegű típus ugyanis, számos paraméterét tekintve hasonló volt a Tu-2-eshez. (Lényeges különbség volt viszont a két gép sebességében, a Li-2-es ugyanis lassúbb volt). Az alapok elsajátítása után, kétkormányos Tu-2UT géppel fejeződött be a tanfolyam.
A megfigyelők (navigátorok) gyakorlati alapképzését szintén a Li-2-essel végezték. A gép utasterében kialakított "repülő tanteremben" 12 rádiós-navigátor munkaasztalt helyeztek el, melyek mindegyike rendelkezett a legszükségesebb repülési és navigációs műszerekkel, valamint rádiókészülékkel. Az iskolán a kétéves elméleti és gyakorlati képzés során, csak a repülésre tanították meg a növendékeket, a harci kiképzés a csapatoknál zajlott.
A műszakiak képzését Budaörsön, a Honvéd Vasvári Pál Repülő Szakkiképző Iskolán szervezték meg. Az itteni tanszékeken század- és ezredmérnököket (mai szóhasználattal technikusokat), üzemeltető mechanikusokat és sorállományú segédszerelőket képeztek.
A magyar légierő gyakorlatilag azonos szerkezeti kialakítású, bombázó és felderítő változatokat állított hadrendbe. Utóbbiaknál a bombatérben helyezték el az "AFA" rendszerű fényképező berendezéseket. A hajózószemélyzetek továbbképzésére és ellenőrzésére a kétkormányos UT típust használták, melynél az oktató a megfigyelő helyén ült. Az UT változatot alapfunkciója mellett, harci bevetésre is alkalmassá tették.
A Tu-2-esekkel a szárazföldi csapatok támogatására, egyedül vagy rajkötelékben hajtottak végre bombázási, felderítési vagy légilövészeti feladatokat. A bombavető kiképzés gyakorló (beton) bombákkal történt, míg a légi célok elleni védekezés gyakorlására egy másik Tu-2-es, vagy Li-2-es által vontatott szélzsákra lőttek. (Ugyanezt az eszközt használták a légvédelmi tüzérek is.)
A Tu-2-esek először 1953-ban mutatkoztak be az április 4-i, budapesti díszszemlén, de a rossz időjárás és a pontatlanul kiadott, fordulásra utasító parancs miatt nem a Hősök tere felett, hanem mellette repültek el. A következő évben viszont már sikerült precízen végrehajtani a látványos díszelgést.
A típussal számos baleset és katasztrófa következett be. 1955 februárjában Koronkai Károly őrnagy bonyolult időjárási körülmények között lezuhant, és személyzetével együtt életét vesztette. Alig három hónap múlva, Horváth Sándor főhadnagy és személyzete szenvedett katasztrófát. Horváth a célzsák-vontatási feladat befejezése után, a repülőgéppel intenzív függőleges manővereket végzett, mely során az egyik vezérsík leszakadt, a gép a hátára fordult és sebességét elveszítve lezuhant. Ugyanezen a napon egy másik, célzsákot vontató Tu-2-es a levegőben kigyulladt, és leszállás után a repülőtéren elégett.
A katasztrófák nyomán repülési tilalmat és alapos műszaki felülvizsgálatot rendeltek el. Utóbbi során kiderült, hogy a Tu-2-esek kijavítása nem lenne gazdaságos, ezért úgy döntöttek, hogy inkább kivonják a hadrendből. A Tu-2-es - az IL-10-es csatarepülőgéppel együtt - egyébként is teljesen elavult típusnak számított, hiszen ebben az időben már nem csak a NATO-ban, hanem a magyar vadászrepülőknél is csak sugárhajtóműves gépeket használtak. Egy háborús konfliktus esetén a Tu-2-es nem sok eséllyel vehette volna fel a harcot. (A koreai háborúban bevetett Tu-2-esek 80 százalékát semmisítették meg az amerikai vadászgépek.) Ezért felvetődött a gondolat, hogy a Tu-2-est a sokkal korszerűbb, sugárhajtóműves IL-28-assal váltsák fel, erre azonban végül is nem került sor.
1954-ben a politikai változások és az ország teherbíró képességének korlátai miatt, a hadsereg mennyiségi fejlesztése leállt, s átszervezések kezdődtek, melyek rövidesen érintették a légierőt is. 1955-ben, válaszul a NATO megalakulására, létre jött a Varsói Szerződés, s a szovjet csapatok kivonultak Ausztriából. E haderő jelentős részét Magyarországra telepítették, annak ellenére, hogy az 1947-es Párizsi Békeszerződésre hivatkozva, ekkor már hét szovjet hadosztály állomásozott hazánkban. Ezzel a Magyarországon települt szovjet repülőegységek létszáma is jelentősen megnőtt.
Ez a körülmény, valamint a Varsói Szerződés által kidolgozott új, egységes légvédelmi rendszer - mely a vadászrepülő csapatok, a földi radarhálózat és a légvédelmi rakéták fejlesztését szorgalmazta - végleg megpecsételte a magyarországi bombázó- és csatarepülők sorsát. A bombázó repülő hadosztály egyik ezredét már 1954-ben megszüntették, és vegyes repülő hadosztállyá alakították át.
1955.október 20. és november 25 között teljesen átszervezték a magyar légierőt. Ennek során megszűnt a 82. vegyes repülő hadosztály parancsnokság és a 10. bombázó repülőezred. Mindez gyakorlatilag a bombázó repülőfegyvernem teljes felszámolását jelentette.
A Tu-2-es típust 1956 májusáig, fokozatosan vonták ki a hadrendből. Selejtezés után kiszerelték a fegyverzetet és a műszereket, és a gépek egy részét földi célként lőterekre telepítették, míg a többit teljesen szétbontották, és fémhulladékként értékesítették. Sajnos, az akkori elfogadott gyakorlat miatt, egyetlen gépet sem őriztek meg múzeumi célokra.
A hajózószemélyzetek egy részét - a hasonló sorsra jutott csatarepülőkkel együtt - Szolnokra vezényelték vadászrepülő átképzésre. Az 1956-os forradalom utáni, drasztikus légierő leépítés miatt azonban, erre nem kerülhetett sor, s többségük már soha többet nem vezethetett repülőgépet.

Műszaki adatok