Rotter Lajos (1901-1983)

Rotter Lajos, a magyar és a nemzetközi vitorlázórepülés kimagasló egyénisége, a tehetséges mérnök és repülőgéptervező, illetve pilóta már középiskolai évei alatt kapcsolatba került a repüléssel. 1921-ben elvégezte a Magyar Aero Szövetség pilóta tanfolyamát. Később nemzetközi sportpilóta és utasviteli szakszolgálati engedélyt szerzett. Az 1920-ban részt vett Műegyetemi Sportrepülő Egyesületben megalapításában.
1922-ben Ágotay Istvánnal elkészítette az első magyar vitorlázógép tervét, amit elkezdtek megépíteni, de elegendő anyagi forrás hiányában nem tudták befejezni. Ugyanebben az évben Rotter első díjat nyert egy nemzetközi helikoptertervezési pályázaton. 1923-ban negyedéves műegyetemi hallgatóként, Rotter Lajos a Feigl-testvérekkel megalapította a FEIRO repülőgépgyártó vállalatot, melynek műszaki vezetője lett. A FEIRO építette meg többek között az első magyar utasszállító gépet, a FEIRO I-et, melyet "Daru" néven fejlesztettek tovább.
1927-ben Rotter Lajos elkészítette egy új vitorlázógép tervét, de az érdektelenség miatt ezt sem sikerült megépítenie. 1929 nyarán ott volt Farkashegyen a magyar vitorlázórepülés megszületésénél, s itt teljesítette 1931-ben a "C" vizsga feltételeit. Közben a budai hegyeket járta, s hosszú horgászbotra kötött papírcsíkokkal tanulmányozta a levegőáramlatokat. Így találta meg később Európa egyik legjobb lejtőrepülő terepét a Hármashatár-hegyen.
A Magyar Cserkészszövetség 1933 tavaszán adott megbízást egy olyan vitorlázógép megtervezésére, amely Magyarországot képviselhette a gödöllői cserkész világtalálkozón. Erre az eseményre tervezte és építette meg Rotter Lajos a "Karakán" nevű teljesítménygépét, melynek berepülésére augusztus 4-én került sor. Ezt követően Rotter 1 óra 2 percet repült a "Karakán"-nal, majd augusztus 6-án, a kedvező időt kihasználva, Gödöllőről a 68 kilométerre lévő Kápolnára repült. Két nap múlva új országos rekordot állított fel a Gödöllő és Szolnok közötti, 84,8 kilométeres távolsági, illetve 1840 méteres magassági repülésével. Később a "Karakán"-nal végezték hazánkban az első felhő-, termik- és műrepüléseket, mivel gyakorlatilag ez volt Magyarországon az első, műszerekkel felszerelt vitorlázógép.
Rotter Lajos 1934 februárjában 5 óra 3 perces repülésével - a magyarok közül elsőként - elnyerte az ISTUS (a vitorlázórepülés nemzetközi tudományos testülete) által adományozott, 18. sorszámú nemzetközi ezüstkoszorús teljesítmény jelvényt. Még ebben az évben a Hármashatár-hegy északi lejtőjén, "Karakán" gépével 24 óra 14 percet vitorlázott. Ezzel az eredménnyel, másodikként a világon, a leghosszabb megszakítás nélküli repülési időtartamot érte el.
1934 nyarán készült el Gyöngyösön Rotter Lajos és Janka Zoltán tervei alapján a "Vándor" névre keresztelt, műrepülésre is alkalmas együléses vitorlázó repülőgép. A gépet kezdetben Gyöngyösön, majd később Gödöllőn használták. Itt végezték vele az első, magyarországi autóvontatásos felszállást.
1936-ban Rotter Lajos a berlini olimpia alkalmával bejelentette, hogy a német fővárosból elstartolva Kielben fog leszállni. Saját tervezésű, "Nemere" nevű gépe beváltotta reményeit, mert az olimpia alkalmával, 3 óra 55 perc alatt 326 kilométer távolságot repült Berlin és Kiel között, amivel (nem hivatalos) világrekordot állított fel. Rotter eredménye is hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végül is elfogadta a vitorlázórepülést olimpiai számnak.
Ugyancsak 1936-ban, a budapesti ISTUS-konferenciát kísérő nemzetközi vitorlázórepülő találkozón a távrepülő kategória győztese lett. 1937-ben a Salzburgban megtartott IUSTUS konferencián, addigi életművéért Rotter Lajosnak ítélték oda a szervezet aranygyűrűjét, és beválasztották az FAI pilótabizottságába. Ezt az elismerést évente az a pilóta vehette át, aki saját tervezésű vitorlázó géppel, kiemelkedő nemzetközi eredményt repült.
A második világháború után Rotter Lajos részt vett a magyar vitorlázórepülés újjászervezésében. 1947-ben a MADISZ Repülőegyesület elnökévé választották, de a gyár egyik vezetőjeként segítette a Danuvia Sportrepülő Egyesület munkáját is. Az 1950-es években a Székesfehérvári Állami Motorjavító Vállalat repülőgépüzemének főmérnöke volt. Később az Alagi Központi Kísérleti Üzem tervezőirodáján dolgozott.
Nyugdíjba vonulása után, haláláig a Gépipari Tudományos Egyesület tagjaként szolgálta tovább a magyar repülés ügyét. Az emléke előtt tisztelgő szobrot 1993. augusztus 19-én avatták fel a Hármashatár-hegy tetején található Pilótaotthon parkjában.