Az Olasz Légierő Múzeuma

1977. május 24-én avatta fel Giovanni Leone olasz köztársasági elnök Vigna di Valle-ban az Olasz Légierő Múzeumát és restauráló központját. A múzeum Rómától mintegy 30 kilóméterre észak-nyugatra, Vigna di Valle és Bracciano városka között, közvetlenül a Lago di Bracciano tó partján épült fel. A környék egyik nevezetessége az 1470-ben épült, öttornyú vár, mely 1696 óta az Odescalchi hercegek tulajdona.
A múzeum helyén korábban hidroplán bázis működött, erre emlékeztet a vízparton a repülőeszközök beemelésére szolgáló daru is. A repülőgépeket a régi, nagyméretű hangárban és a mellé épült két kisebb épületben állították ki, de kinn a szabad területen is tárolnak gépeket. (Ez utóbbiak többsége restaurálásra vár.) A kiállított tárgyak, fotók és dokumentumok a hőskortól napjainkig követik végig az olasz és a nemzetközi katonai repülés történetét.
A múzeum büszkesége egy eredeti, 1805-ből származó Mongolfier hőléggömb, pontosabban a burkolatának egy darabja. Annak idején e nevezetes légijármű tette meg első ízben (persze jó néhány közbenső leszállással) a Párizs-Róma távolságot. A repüléstörténeti relikviát 1975-ig a Vatikánban őrizték, majd VI. Pál pápa az akkor még építés alatt álló múzeumnak ajándékozta.
A motoros repülés hőskorát idézi egy újra megépített Wright Flyer A típus, egy Blériot XI-2 monoplán és egy 1911-ből származó Curtiss Hidro A-1 Triad vizirepülőgép.
Rendkívül gazdag az első világháborús gyűjtemény is melynek egyik "ékszere" egy ugyancsak eredeti, 1916-ban épült, szakszerűen restaurált kétmotoros Caproni CA.3 bombázó. A gép borítását úgy készítették el, hogy a látogatók a törzs belső szerkezetét is tanulmányozni tudják. Még néhány érdekesebb típus ebből az időszakból: S.P.A.D. S.VII (1916), Ansaldo SVA 5 (1917), Hanriot HD.1 (1916). Ez utóbbi vadászgéppel aratta 26 légi győzelmét az első világháború olasz "ásza", Flavio Baracchini.
A húszas-harmincas éveket elsősorban olasz típusok képviselik Vigna di Valle-ban. Számos egykori Schneider Kupa győztes sebességi rekorder gép látható itt, mint például az úszótalpas Macchi M.39 és MC 72, vagy a Fiat C 29 Corsa. Vizigépekből egyébként is gazdag a kiállítás, hiszen, mint említettük, Vigna di Valle eredetileg hidroplán bázisként működött.
A múzeum egyik féltett kincse az 1935-ből származó, héthengeres Walter Venus motorral felszerelt, kétüléses A.VII "ETHIOPIA I" repülőgép, melyből ez az egyetlen példány az egész világon.
A második világháború híresebb angolszász gépeit képviseli egy North American P-51D "Mustang", egy Republic P-47D-25 "Thunderbolt" és egy Spitfire IX.
A sugárhajtóműves repülőgépek első generációjához tartozik az itt kiállított Caproni Campini N.1. (1940) és a De Havilland D.H. 100 "Vampire" (1943). Látható még többek között a D.H.113 (1949), a Lockheed T-33 (1947), a Saab J29F (1948), a Republic F-84G és F-84F "Sabre" (1951), az F-84E és F-84K (1953), a Fiat G80-3B (1951), G 82 (1954) és G.91 R (1956), az Aermacchi MB 326 (1957), az Aerfer Ariete MM569 (1958) és a Lockheed F-104G (1960) típus. Megtekinthetjük az Agusta-Bell AB47G-2 (1954), a Partenavia P.53, az Agusta-Bell AB-102 és AB.204B helikoptert is.
A múzeum számos olyan repülőeszközzel rendelkezik, melyeket - méretüknél fogva - nem itt, hanem Ciampino repülőterén tárolnak. Ilyen például a C-47 (1941), a DC-6A (1951) és a Convair CV-440 "Metropolitan" (1955).
A múzeum a repülés magyar rajongói számára különös jelentőséggel bír, mivel számos olyan, a két világháború között épült eredeti olasz repülőeszközt láthatunk itt, melyek egykor nálunk is hadrendben álltak, de mi már csak rajzokról és fotókról ismerhetjük őket.
Mint ismeretes, a magyar-olasz légügyi kapcsolatok az 1920-as évek végén kezdődtek, amikor az akkor még titokban fejlesztett magyar légierő számára kerestek bombázásra alkalmas (de eredetileg utasszállító) repülőgép típusokat, majd később vadászgépeket. Így került Magyarországra az Ansaldo AC 3, a Caproni Ca 97 utasszállító, a Caproni Ca 101, a Ca 101 Bi, a Ca 135bis és a Ca 310 bombázó, a Romeo Ro 37 Bis felderítő, a Fiat CR 32, a CR 42 és a RE 2000 vadászgép típus, valamint a Savoia-Marchetti S.M.75 szállítógép.
Az egyre szélesedő légügyi kapcsolatok jegyében az olasz fél már nem csak technikát szállított, hanem bekapcsolódott a magyar pilóták kiképzésébe is. 1938-tól 1940-ig a Taranto melletti Grottoglie repülőterén, 200 magyar pilótanövendék részvételével tartották meg az un. Délolasz Repülő Tábort (DRT). A vadászrepülő kiképzés Breda 25, Romeo Ro 41 és Fiat CR 32 típusokkal zajlott. 1941-ben gyakorlatilag a magyar légierő mintegy felét a DRT-n végzett pilóták alkották.
Vigna di Valle-ban három olyan, magyar vonatkozású - magas színvonalon restaurált - típus is található, melynek meghatározó jelentősége volt légierőnk történetében.
A Fiat CR 32 vadászgép első példánya 1933-ban készült el, s a harmincas évek végéig összesen 1212 db épült belőle a torinói Fiat gyárban. A kétfedelű, együléses, 600 lóerős, 12 hengeres vízhűtéses motorral és kétágú (nem állítható) légcsavarral felszerelt, 375 km/óra maximális sebességű CR 32-es fegyverzete két 12,7 milliméteres Breda géppuskából állt. Az erősebb, CR 32 bis változatra még két, 7,7 milliméteres Breda géppuskát szereltek, s a gép egy 100 kilós vagy két 50 kilós bombát is szállíthatott.
Magyarország először 1935-ben vásárolt 26 db CR 32-est, melyet 1936-ban újabb 52 ilyen gép követett. Börgöndre két (Íjász és Ludas Matyi), Veszprémbe egy (Puma), Kecskemétre pedig három (Dongó, Kör ász, Teve) CR 32 századot telepítettek. A harmincas években rajtunk kívül még Chile, Paraguay és Venezuela állította hadrendbe ezt a típust. A Vigna di Valle-ban kiállított CR 32-es 1933-ban épült.
Nem kevésbé fontos számunkra, múzeumban látható Reggiane RE 2000 Falco (Héja) típus sem, hiszen 1942. augusztus 20-án egy ilyen típusú vadászgéppel szenvedett halálos katasztrófát Horthy István kormányzóhelyettes.
A RE 2000-t mi olasz gépként ismertük meg, holott eredeti változatát az Amerikai Egyesült Államokban tervezték és gyártották Seversky EP-35 (P-35) típusjelzéssel. Az orosz Alexander P. Seversky az első világháborúban bombázó pilótaként repült. 1915-ben gépét lelőtték, s ekkor lábát amputálni kellett. Seversky 1917-ben lett hazája légügyi attaséja Washingtonban, ahonnan már nem tért vissza Oroszországba.
1922-ben alapította meg első repülési vállalkozását (Seversky Aero), mely 1931-től Seversky Aircraft, 1939-től pedig Republic Aviation elnevezéssel működött tovább. (Ez a cég gyártotta többek között a P-47 "Thunderbolt" nehéz vadászgépet, melynek egy példánya szintén megtalálható a múzeumban.)
A P-35 1935-ben repült először. Az olaszok 1938-ban vásároltak 76 darabot a gép export változatából, s megvették a P-35-ös gyártási jogát is. A Reggia Aeronautica cég ezt követően 158 darabot épített RE 2000 Falco típusjelzéssel. Magyarország 70 darabot rendelt a típusból, melyek első példányai 1939 nyarán érkeztek meg Börgöndre. (Rajtunk kívül még Svédország vásárolt 60 gépet.) Végül, Magyarország is megvette az amerikai-olasz liszenszet, s a Mávag 192 darabot gyártott belőle.
Az olasz "Héja" 1000 lóerős Piaggio csillagmotorral épült, a gép maximális felszállótömege 2540 kg, maximális sebessége 530 km/óra, átesési sebessége 117 km/óra, hatótávolsága 850-1000 km volt. 4000 méter magaságra négy, 6000 méterre hat és fél perc alatt tudott felemelkedni. Fegyverzete két 12,7 milliméteres és két 7,7 milliméteres géppuskából, valamint 250 kg bombateherből állt. A múzeum őriz egy továbbfejlesztett, RE 2002 változatot is, melyből az olaszok 1942-től összesen 50 darabot építettek.
A harmadik magyar vonatkozású repülőeszköz egy Savoia Marchetti S.M.82 "Canguro" szállítógép, mely az S.M.75 továbbfejlesztése. Az S.M.75 prototípusa, mely gyakorlatilag az S.M.79 bombázó másfélszerrel nagyobbított, korszerűsített változata volt, 1937 novemberében repült először. Ezt követően, 1943-ig több változatban is gyártották. Az elkészült 90 példányból öt került Magyarországra.
Az Olaszországban járt magyar repülési szakemberek felfigyeltek a szép vonalú, vegyes építésű (könnyűfém - rétegelt lemez - vászon kombinációjú), modern műszaki megoldásokat tartalmazó utasszállítóra. Végül öt darabot rendeltek belőle azzal a kikötéssel, hogy a gépekbe magyar gyártmányú, WM-K14 típusú motorokat kell beépíteni. (Az eredeti változatok három darab, egyenként 750 Lóerős Alfa Romeo 126RC.34 csillagmotorokkal készültek.)
A 24 személyes S.M.75-ösök 1938 nyarán érkeztek meg Magyarországra. Az új típust júliusban, a Budaörsi repülőtér felavatásának első évfordulóján, nagyszabású repülőnapon mutatták be a nagyközönségnek. 1939. április 17-én S.M.75-ös géppel indult be a Malert menetrend szerinti, Budapest-Velence-Róma járata.
A HA-SMA, SMB, SMC, SMD és SME jelű gépek viszonylag rövid ideig álltak a Malert szolgálatában. Még 1939-ben két gépet ejtőernyős kiképzésre átadtak a légierőnek, majd a következő évben a maradék három gép is katonai feladatokat kapott. (Katonai regiszterük E-101, 102, 103, 104 és 105 lett.). Közülük később három lezuhant, a másik kettő sorsáról nincsenek megbízható adataink.
A Vigna di Valle-ban látható, az S.M.75 bázisán kifejlesztett, megnagyobbított törzzsel és erősebb motorokkal ellátott S.M.82 "Canguro" prototípusa 1939-ben repült először. A gépet szállító és bombázó változatban építették. Maximális felszállótömege 17.815 kg, maximális sebessége 344 km/óra, repülési csúcsmagassága 6500 méter, maximális hatótávolsága 1780 km volt. Az S.M.82 négyfős személyzettel 40 katonát tudott szállítani.
Elődjéhez képest újdonság volt a megnövelt (magasított) törzs, a 850 lóerős AR128 csillagmotorok alkalmazása és a törzs elejére épített, hidraulikusan forgatható géppuskaállás. 1939 és 1943 között 720 példány készült belőle. A típus számos nemzetközi rekordot repült többek között Dél-Amerikában és a Róma-Tokió útvonalon.
A múzeumi példány 1960 augusztusában repült utoljára. Ez a változat egyébként az S.M.82PW típusjelzést viseli, utalva a Pratt and Whittney csillagmotorok alkalmazására. Bár mint említettük, az S.M.82 nem azonos az SM.75 típussal, annak számos műszaki megoldását tanulmányozhatjuk ezen a változaton is.
Végezetül néhány hasznos tudnivaló. Miután az Olasz Légierő Múzeuma gyakorlatilag két kis település között fekszik, ha Rómából menetrendszerű buszjárattal közelítjük meg, egy kiadós sétára is számítanunk kell. Ezért célszerűbb (bérelt) személygépkocsival oda utazni. A hétfő kivételével minden nap 9-18 óráig nyitvatartó múzeum látogatása (a parkolás is) ingyenes, de valamilyen igazolványt le kell adni belépéskor.
Mivel Vigna di Valle-ban egy kadétiskola is működik, a szabad téri területeken - ki tudja miért - tilos fényképezni az ott kiállított repülőgépeket. Igaz, ezek többségéről képeslapokat készítettek, melyek megvásárolhatók a múzeum üzletében. Utóbbi választéka gazdag, de sajnos a kiadványok többségét csak olasz nyelven forgalmazzák.