Nők a felhők között

A repülés történetében immár több mint két évszázada tartanak számon repülő hölgyeket, köztük magyarokat is. Már 1784-ben akadt egy bátor francia nő, Mademe Thible, aki Lyonban emelkedett a magasba egy Montgolfier ballonnal. Ugyanabban az évben már többen követték példáját: Montalembert márkinő negyedmagával szállt fel a párizsi St. Antoine-negyed egyik teréről.
1787-ben egy bizonyos Sage névre hallgató hölgy - mellesleg korának híres szépsége - azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyedül, férfikíséret nélkül végezte léggömbrepüléseit. Leszállás után a párizsi Pantheon előtti emelvényről, zenekari kísérettel mondta el légi élményeit, s ha a közönség érdeklődése lankadni kezdett, Sage még a léggömb kosarában összezúzott lábát is megmutatta.
A Garnerin házaspár viszont már ejtőernyős ugrásokat is bemutatott, s a feleség, Elisa csaknem olyan ügyesnek bizonyult, mint férje. Napóleon öccse, Bonaparte Lucien 15 ezer frankot fizetett egy ilyen produkcióért, s a bátor asszonyt egész Európa hősként ünnepelte, amerre csak megfordult.
Blanchard volt az első férfi, aki ballonnal átrepülte a La Manche csatornát. Felesége, Zsófia repülései alkalmával legtöbbször vele volt. Férje halála után tíz éven keresztül folytatta annak mesterségét. Sajnos ez okozta vesztét is: 1819-ben egy Napóleon tiszteletére rendezett ünnepségen léggömbjével lezuhant, s ő lett a repülés első női mártírja.
A századforduló időszakának egyik leghíresebb német légiakrobatája Kathe Paulus, Hermann Lattemann társaságában szállt fel gázballonnal, majd abból ejtőernyővel kiugrott. Közös pályafutásuk azonban 1894-ben véget ért, amikor Lattemann léggömbjével lezuhant, miközben Kathe Paulus ejtőernyőjével sikeresen földet ért. Ezután Paulus egyedül végezte bemutató repüléseit és ugrásait. Később motorospilóta növendék lett, de az új repülési lehetőség nem nyerte el tetszését. Visszatért az ejtőernyőkhöz, és 1915-ben megnyitotta mentőernyőket gyártó cégét. Az általa kifejlesztett ernyők sok német ballonos megfigyelő életét mentették meg az első világháborúban.
Motoros repülőgépen elsőként Hart O. Berg utazott Franciaországban, akit az amerikai Wilbur Wright vitt fel magával 1908. október 7-én. 1910 nyarán az angol Edit Maud Cook már egyedül repült egy Blériot monoplánnal, s ejtőernyős ugrásokat is végzett, ami sajnos, rövidesen az életébe került. Az első katonai hölgy pilóta, Elfride Riolte az első világháború alatt tagja volt a német légiflotta pilótakarának, s főleg új léghajók berepüléseit végezte, ami cseppet sem volt veszélytelen foglalatosság.
Magyarországon elsőként Csermely Károly vitte el repülni feleségét 1910-ben, francia Voisin biplánjával. Az első női pilóta Steinschneider Lilly lett, aki a 4. számú magyar pilótaigazolványt szerezte meg. Ettől kezdve mind több hölgy kapott kedvet a repüléshez. A korabeli sajtó fényképes tudósításai szerint, még maga Auguszta főhercegnő is felszállt utasként.
Az első világháborúban két orosz pilótanő szerzett hírnevet magának: Maria Kurpjeva megkapta a legmagasabb orosz hadi kitüntetést, a Szent György keresztet. Ljuba Galansikov, aki 1911 óta repült, a háború után Amerikába utazott, ahol később egy rekordot is felállított: hárommotoros Fokker gépével, tíz utassal 4 ezer méterre emelkedett.
Az 1920-as és 1930-as évek legismertebb női pilótája az amerikai Amelia Earthart lett, aki a nők közül elsőként repülte át egyedül az Atlanti-óceánt, kelet-nyugati irányban az Amerikai Egyesült Államokat, majd a Hawaii-szigetek és Oakland közötti távot. Amikor a Csendes-óceánt is át akarta repülni, gépével és útitársával együtt, nyomtalanul eltűntek.
Egy másik amerikai repülő, Bessie Coleman azzal tette nevét híressé, hogy ő lett a világ első színes bőrű női pilótája. Coleman Franciaországban tanult repülni, s tett vizsgát 1921-ben, öt évvel később azonban, egy tragikus légikatasztrófa alkalmával pályafutása örökre véget ért.
A harmadik, nem kevésbé ismert amerikai női pilóta, Florence Barnes 1928 nyarán ült első ízben repülőgépen, de rövidesen már le is tette a pilótavizsgát. 1930-ban, Emilia Earhardot megelőzve, gyorsasági világrekordot repült, s ez a teljesítménye egy csapásra világhírűvé tette. Műrepülő bemutatóit neves cégek szponzorálták, majd rövidesen Hollywood is felfedezte, ám sikersorozata az 1930-as években véget ért.
Ekkoriban vált világhírűvé a szovjet "Rogyina" (Haza) nevű, kétmotoros repülőgép női személyzete. Valentyina Grizodubova és Polina Oszipenko pilóták, valamint Marina Raszkova navigátor Moszkvából, közbenső leszállás nélkül, 6500 kilométert megtéve a Távol-Keletre repültek, s ezzel új világrekordot állítottak fel.
A második világháború során, a szovjet légierőben önálló női ezredeket is szerveztek. A női pilóták a legnehezebb helyzetekben is megállták a helyüket, s számos légigyőzelmet arattak. Ebben az időszakban Németország leghíresebb női pilótája Hanna Reitsch volt, aki elsősorban az új típusok berepülését végezte. Kis termete lehetővé tette, hogy még egy - meglehetősen szűk pilótafülkével ellátott -, szárnyas bomba kísérleti repüléseit is végezhesse. Másik, nem kevésbé ismert kolléganője Heini Dittmar, többek között a rakétahajtású, Me-163-as berepülő pilótája volt.
Az amerikaiak nem szívesen engedték a frontok közelébe női pilótáikat, ehelyett azzal a feladattal bízták meg őket, hogy a gyárakban elkészült, és a Szovjetuniónak szánt gépeket Alaszkába és az USA tengeri kikötőibe repüljék.
A háború után a Szovjetunióban a légierő női harci alakulatait megszüntették, ugyanakkor mind több kitartó hölgy kapott lehetőséget arra, hogy az Aeroflot belföldi járatain utasszállító gépeket vezethessen. A katonai női pilóták száma drasztikusan lecsökkent, közülük Szvetlana Szavickaja és Marina Popovics állított fel szuperszonikus gépekkel, számos új világrekordot. A közhiedelemmel ellentétben viszont, az első szovjet női űrhajós, Valentyina Tyereskova nem pilótaként, hanem ejtőernyősként kezdte égi pályafutását.
A polgári légiközlekedés első hivatásos női pilótáját, Helen Richeyt 1934. december 13-án alkalmazta az amerikai General Airlines. Késői utódai, a modern kor pilótanői azonban csak az 1970-es 1980-as évektől tudták áttörni a megszokás korlátait.
Az első női kapitány 1976. június 10-én Emily Warner lett, aki Boeing B-737-es gépen repült. A holland Mariette Braspenning 1982-ben szerezte meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedélyt, ezt követően sikerrel teljesítette azokat a feltételeket, amelyekkel a KLM állományába kerülhetett. Mivel ekkor még nem volt üresedés, várólistára tették, s két évig stewardessként szolgált. 1984 októberében kezdhette meg a tréningezést egy B-747-es földi szimulátorban, két hónap múlva pedig következhetett az első repülés.
A 32 esztendős amerikai Betsy Carroll már 1984. május 16-án megtette első útját az Atlanti-óceánon keresztül egy B-747-es pilótafülkéjében, New York és London között. Ezzel megelőzte holland kolléganőjét, s elsőként vezetett csaknem 400 személyes Jumbo Jet óriásgépet.
A svájci központi kormány csak 1986 februárjában hozott határozatot arról, hogy bármelyik lány vagy asszony választhatja a pilóta hivatást (ne feledjük, hogy Svájcban csak 1970-ben kaptak szavazati jogot a nők!). A határozat eredménye az lett, hogy a Luzerni Aero Club pilótaiskolájába 1400 fiatalember mellett, 93 hölgy is jelentkezett. Ebben az időben a világ mind több légitársaságánál repültek már női kapitányok vagy másodpilóták, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és a Szovjetunióban.
A Lufthansa elnöke 1986-ban jelentette be, hogy náluk is vége a férfiuralomnak a pilótafülkében. Végül is hatezer jelentkező közül választották ki az első két nőt, aki beiratkozhatott a német nemzeti légitársaság pilóta iskolájába. A 20 éves Nicola Lünemann ezt megelőzően stewardessként dolgozott, míg a 21 éves Evi Lausmannak még semmilyen repülési tapasztalata nem volt.
1987-ben még a hagyományosan konzervatívnak számító British Airways is elhatározta, hogy női pilótákat állít be járatain. Ebben az időben Amerikában már megjelentek az első, csak nőkből álló hajózószemélyzetek. Ausztráliában például nem kis szenzációt keltett, amikor 1987 szeptemberében leszállt Sydneyben a Continental Airlines DC-10-es óriásgépe, melynek kapitánya, első tisztje és fedélzeti mérnöke egyaránt a gyengébb nemhez tartozott.
1995-ben a Lufthansa pilótaiskolájában, már 15-20 növendékre jutott egy női jelölt. Ugyanebben az időben, a British Airways gépein 42 női pilóta dolgozott, s közülük ketten szuperszonikus Concorde gépen teljesítettek szolgálatot. Az Air France 55, a SAS 50, a Japan Airlines 30, az ausztrál Quantas pedig 20 női pilótát foglalkoztatott, ez azonban még mindig igen kevésnek tűnik az Amerikai Egyesült Államokhoz képest. Az USA légitársaságainál ugyanis, ekkor már 2530 nő ült az utasszállítók kormányainál, s közülük 259-en viselték ruhájuk kabátujján a kapitányi rangot jelző négy csíkot.
Ugyanakkor az amerikai légierő vezetői, továbbra sem lelkesednek azért a gondolatért, hogy a legmodernebb harcigépeket a gyengébbi nemre bízzák. Az USA haditengerészete például hagyományosan "macho" életérzésű, vagyis férfigőggel alaposan megvert fegyvernem, ahol soha nem szerették a női katonákat, legfeljebb kisegítő, műszaki vagy egészségügyi személyzetként tűrték meg őket.
1992-ben aztán megtört a jég, és néhány női pilóta végre zöld utat kapott, hogy vadászgépet vezethessen. Az egyenjogúságot hirdető szervezetek elérték, hogy az elit fegyvernemeknél is szüntessék meg azt a jogszabályt, ami addig lehetetlenné tette nők felvételét harcoló egységekbe. Amikor azonban a 29 éves Clara Hultgreen, F-14-es Tomcat gépével az Abraham Lincoln anyahajóra végzett leszállás közben halálos katasztrófát szenvedett, a haditengerészet vaskalapos vezetői nyomban emlékeztették a közvéleményt arra, lám ők megmondták, hogy a nők bizonyos pályákra egyszerűen nem alkalmasak.
Magyarországon sokáig nehezítette a repülni vágyó magyar hölgyek helyzetét egy korábbi, a nők és a fiatalkorúak egészségét védeni hivatott rendelet, mely számukra a tiltott munkahelyek közé sorolta a mezőgazdasági célú és az utasszállító repülőgépek vezetését. Ugyanakkor sportrepülő bárki lehetett, így sok női vitorlázó- és motorosrepülő, ejtőernyős, sárkányrepülő, valamint hőlégballon pilóta írta be nevét a magyar repülés történetébe.
1945 után az első magyar női vitorlázórepülő aranykoszorút, Schaller Tihamérné Gyimesi Anna, az első gyémántkoszorút pedig Szabadfiné Bolla Mária szerezte meg. 1941-től az 1970-es évek végéig az alábbi női sportolók állítottak fel valamilyen vitorlázórepülő rekordot:
Czékus Erzsébet, Harmath Izabella, Ring Anna, Bodry Matild, Zámbóné Pollermann Judit, Schell Ferencné, Bálványosiné Sára Magda, Burghardt Antónia, Pálinkásné Ring Anna, Dr. Wimmerné Sántha Anikó, Dolányi Anikó, Csiszár Ágnes, Pomázi Mária, Karacs Róza, Szentvölgyi Tiborné, Endrédi Mária, Belanka Éva, Olajkár Erzsébet, Tóth Katalin, Baranyainé Szatmári Erzsébet.
A motoros női műrepülő pilóták közül, az 1960-as évektől napjainkig, Hollói Gáborné, Tóth Katalin, és Daka Olga tudott számottevő eredményt elérni.
1998-ban sikerült módosítani a korábbi, korlátozó rendeleteket. Ezt követően kezdhette meg kiképzését a Malévnél Czigány Ildikó sportrepülő, aki 1998. szeptember 29-én repült először egy Fokker 70-es gépen, mint kinevezett első tiszt, a Malév Budapest-Köln Budapest járatán. Pillanatnyilag ő az egyetlen hivatásos pilóta Magyarországon, s ha teljesíti a szükséges feltételeket, ő lehet az első női Malév kapitány hazánkban.