Tisztelet az áldozatoknak

1996 márciusában a Malév nagyszabású, jubileumi ünnepségsorozatot szervezett. 50 évvel korábban alakult meg ugyanis a Malév jogelődje, a Maszovlet légitársaság (mely egyébként csak 1954-től folytatta Malév néven tevékenységét). A három nap rendezvényei sorában Ferihegyen hangárbált, Budapesten, a Vörösmarty téren utcabált, a Vigadóban pedig ünnepi fogadást tartottak.
"Kevés a parkolóhely, viszont sok a sör, ha teheted gyalog gyere!" - biztatott a hangárbál meghívója, s valóban, este nagy volt a vigadalom. A szó szoros értelmében folyt, nem csak a tűzoltóautóból csapolt, a Malév által fizetett sör, hanem a bor a pezsgő és a márkás rövidital is. Másnap este, az utcabálon "élőkoncert, tüzijáték, lufieső, pompás nők és férfiak Malév színekben" szórakoztatták Budapest érdeklődő közönségét. Ezzel egy időben a Vigadóban olyan hírességek is megtisztelték jelenlétükkel a Malév ünnepi fogadását, mint Göncz Árpád vagy Torgyán József.
Különös módon azonban, sehol sem sikerült helyet szorítani egy rövid megemlékezésnek, annak a bizonyos egy perces néma felállásnak. A propagandisztikusra hangszerelt, több tízmillió forintba került rendezvényekbe nem illettek bele a Maszovlet és a Malév fekete betűs napjai. Elmaradt tehát a tisztelgés azok előtt, akiket szolgálatuk teljesítése közben, a katasztrófák során veszített el a magyar nemzeti légitársaság. A hangfalak bömbölése elnyomta azok hangját, akiknek mégis eszébe jutott volna elénekelni a Nádi siratót.
Nekem 1971-től vannak személyes élményeim arról, milyen egy pilótatemetés, milyen érzés egy sírkövön olvasni huszonéves lányok és fiatalasszonyok nevét, s nehéz szívvel megpróbálni felidézni a baráti vagy egyszerűen "csak" ismerős arcokat. Azóta (1977-ig) 35 katasztrófát szenvedett hajózótól és légiutas-kísérőtől munkatárstól kellett végső búcsút vennünk, s ki hitte volna, hogy ez hivatás a földön is képes áldozatokat szedni. 1994-ben négy repülőgépszerelő lelte halálát munka közben a ferihegyi hangárban.
A véletlen úgy hozta, hogy néhány héttel a rongyrázós Malév-bulik után, Szolnokon sor került egy sokkal szerényebb, csendesebb ünnepségre is, ahol kopjafát avattak a hősi halált halt magyar repülőtiszteknek. Itt emléket állítottak a közforgalmi repülés áldozatainak is. A második világháború előtti időszakból nyolc, a Maszovlet és a jogutód Malév korszakból hatvanhárom nevet véstek bronzszögbe, s ütöttek be kopjafába 1996. április 18-án.
Szolnokon tehát van már egy hely, ahol együtt őrzi egy jelképes kopjafa a magyar katonai és közforgalmi repülés áldozatai emlékét. (Az 1994-ben elhunyt négy repülőgépszerelő emléktáblája a ferihegyi hangár falára került.) Budapesten azonban a mai napig hiányzik egy állandó emlékhely.
Az 1980-as években, a MÉM Repülőgépes Szolgálat (korábban Repülőgépes Növényvédő Állomás) dolgozói, valahol a budaörsi központi irodaház falán egy emléktáblát szerettek volna elhelyezni. Erre a hivatásuk gyakorlása közben elhunyt munkatársaik - többségükben pilóták - nevét vésték fel. A márványtábla elkészült, de a cég akkori vezetői nem engedték kitenni, mondván, mit szólnak majd a partnerek és ügyfelek, ha belépve az épületbe máris egy halálozási listával találják szemben magukat. Némi főnökcsere után a tábla végül a helyére került. Ezt követően az akadékoskodók már csak abba próbáltak belekötni, miért hagytak rajta helyet újabb neveknek...
Talán az eddigiekből is kiderült, a kegyelet és a vállalati reputáció összeegyeztetése nem könnyű dolog. Nincs a világon légitársaság, amelyik szívesen készítene összesítést az újságok számára arról, mikor, hány embert és repülőgépet veszített el. Hiszen, még egy könnyebb lefolyású baleset vagy rutin művelettel elhárítható műszaki meghibásodás közzététele is utasok százainak (ezreinek?) elvesztését jelentheti.
Más kérdés azonban, hogy a repülés bármely ágazatában, bármilyen beosztásban dolgozók, a repülőtér valóságos vagy jelképes kapuján belül, soha nem felejthetik el, milyen szakmát művelnek, s mivel tartoznak azoknak, akik velük voltak, mellettük álltak, amíg tehették - de már nem lehetnek közöttük.

Nádi sirató

Fiúk, ha megremeg kezemben
E dús nedűvel telt pohár
S a vén Kaszás gépem szárnyánál
Már végórámra vár,
Ne sírjatok, elrendelém már rég
A tort, mit értem üljetek,
S ha mégis elmennék közületek,
Fiúk!
Ne sírjatok. Repüljetek!

Molnár Béla, Bartos József, Ujszászi János, Minár György, Tandary István
(1949. november 14. Pécs, HA-LIK, Li-2)

Madarász László
(1952. október 2. Nyíregyháza, HA-LIL, Li-2)

Hoffman Róbert, Hegyi József, Verebély Gyula, Povázsai László
(1961. augusztus 6. Zugló, HA-TSA, C-47)

Kapitány István, Fenesi János, Koleszár János, Szűcs Gyula, Gadácsi János, Bancsi István, Ferenc Júlia, Latabár Mária
(1962. november 23. Párizs, HA-MOD, Il-18)

Szentgyörgyi Dezső, Menyhárt József, Jancsovics Pál, Lantos Károly, Aladi László, Tolnai Klári, Iván Margit Éva, dr. Galgóczi Tamásné, Téglás Gyula
(1971. augusztus 28. Koppenhága, HA-MOC, Il-18)

Mészáros Sándor, Veres László, Papp Sándor, Deák Andor, Takács Márton, Székelyhidi Katalin, Szőke Valéria, Takács Zsuzsanna
(1971. szeptember 16. Kijev, HA-LBD, Tu-134)

Szerencsés András, Lengyel György, Ágoston Lajos, Szatmári István, Pogány Béla, Benkőné Varga Katalin, Hámori Andrea, Lichtblau Péterné, Vána János
(1975. január 15. Ferihegy, HA-MOH, Il-18)

Pintér János, Mohovits Árpád, Kvasz Károly, Horváth István, Majoros László, Fried Richárd, Herczeg Miklósné, Kmeth Ágnes, Németh Lászlóné, Szentpály Mercedes
(1975. szeptember 30. Bejrut HA-LCI, Tu-154)

Bakcsi Miklós, Fejes Péter, Révbíró László, Bohner András, Bocskai László, Jánosikné Harmath Katalin, Gaál Katalin, Kiss Mihályné
(1977. szeptember 21. Bukarest, HA-LBC, Tu-134)

Martin Ottó, Seregley István, Simon István, Szabó Lajos
(1994. február 22. Ferihegy, HA-LBP, Tu-134).