|
Berijev BE-32K
A BE-32K repülőgép története az 1960-as
évekre nyúlik vissza, amikor a G.M. Berijevről elnevezett
TANTK repülőgépgyár (Top Gun 2002 márciusi szám) megkezdte
egy 14 személyes utasszállító repülőgép tervezési munkáit.
A BE-30-as alaptípus 1967. március 3-án emelkedett először
a levegőbe.
A kísérleti repülések során számos konstrukciós hibát kijavítottak,
és az ülések számát 17-re növelték. A módosítások nyomán
megszületett BE-32-esből azonban mindössze 8 darab épült
meg annak ellenére, hogy az MGA (Szovjet Légügyi Hatóság)
kiváló minősítést adott neki, és sorozatgyártásra javasolta
az An-28-as, az An-24-es és az L-410-es típusok kiváltására.
Erre azonban, főleg politikai okokból nem került sor. A
Szovjetunió a csehszlovák repülőgépgyártás támogatása mellett
döntött, és L-410-es repülőgépeket vásárolt.
1990-ben a TANTK egy BE-32-est felújított, és a gépet új,
Pratt and Whitney-Klimov hajtóművekkel szerelte fel. Így
született meg a BE-32K változat. A megújult gépet 1993-ban
a dubai és a párizsi nemzetközi repülési kiállításon, 1993-ban
és 1995-ben a moszkvai MOSAIRSHOW-n, 1996-ban pedig Berlinben,
az ILA 96-on mutatták be a nagyközönségnek.
Ezek során kiderült, hogy a BE-32K nem veszítette el aktualitását,
sőt perspektivikus repülőgépnek bizonyult. Felmérések szerint
a volt Szovjetunió belső piacának igénye a típusra 2002-2010
között mintegy 250-270 darab lesz.
A BE-32K nem hermetizált, fémből készült felsőszárnyas repülőgép.
Az építésénél alkalmazott anyagok hagyományosak (durál lemezek,
préselt profilok, sajtolt anyagok, valamint acél- és titánötvözetek).
A szárnyak egybeépülve átívelnek a törzs felső középső részén,
a függőleges vezérsík klasszikus sémát követ. Az orrborítás
és a szárnyszélek üvegszálas műanyagból készülnek. A sárkány
konstrukciójánál ragasztást, szegecselést és ponthegesztéseket
alkalmaznak.
A B32K-t két darab, az amerikai Pratt and Whitney és az
orosz Klimov gyár közös fejlesztésében készült, turboventillátoros
PK6A-65B típusú hajtóművel látták el, amelyeket a szárnyak
alatti gondolákban helyeztek el. A hajtóművek indítása a
fedélzeti akkumulátorról, vagy földi áramforrásról elektromosan
történik.
A beépített navigációs és rádiótechnikai berendezések, a
hatékony elektromos és meleg levegős jégtelenítő rendszer,
valamint az alacsony nyomású gumiköpenyekkel ellátott és
megerősített futómű lehetővé teszik a repülőgép korlátozás
nélküli, egész éves üzemeltetését. A gép hajózó személyzete
két fő.
A kanadai Bombardier Inc, a brit Rockwell Collins Ltd, az
amerikai Allied Signal Aerospace és a TANTK gyár közreműködésével
készített marketing felmérések szerint, a BE-32K legígéretesebb
potenciális piaca a volt Szovjetunió országain kívül Ázsia
és Latin-Amerika lehet. A felmérés szerint a regionális
repülőgépek iránti kereslet világszerte növekszik, és 2007-ig
a 15 -70 üléses repülőgépekből évi 400 darabra lesz szükség.
2002 és 2010 között az orosz belső piacon 400, a volt Szovjetunió
országaiban pedig az érdeklődő szervezetek és cégek, egyelőre
mintegy 350 darab BE-32K megvételére tettek szándéknyilatkozatot.
A gyártó az orosz piacra a sorozatgyártás megkezdését 2003-ra,
a nyugati piacokra 2005-re tervezi. A repülőgép alapára
jelenleg 2,8-3,2 millió dollár a felszerelés és a szállítási
feltételek függvényében. A megtérülés a 133. repülőgéptől
7 év. 2014-re a BE-32K eladásából a gyártó mintegy 100 millió
dolláros nyereséget remél.
BE-32K változatok
Utasszállító
16 + 1 férőhelyes, 885 km hatósugarú alapváltozat.
Air cargo
1.900 kg áru elszállítására alkalmas. A 7,2 méter hosszú,
1,55 méter széles és 1,82 méter magas raktérben 8,3 m3 áru
fér el. A rakodást kiszerelhető, 500 kg teherbírású daru
és csörlők segítik. A sárkány hátsó részén elhelyezett cargo
ajtó mérete 1.5 x 1.4 méter.
Mentő
Hat hordágyas, tíz ülő beteg és egy fő egészségügyi személyzet
szállítására alkalmas. A kísérő széke mellett találhatóak
a beépített életmentő berendezések.
Deszant
Az utastér két oldalán elhelyezett, felhajtható üléseken
12 ejtőernyőst vagy 15 felfegyverzett katonát szállíthat.
VIP
Utasterében hét fotel és két lenyitható asztal szolgálja
az utasok kényelmét. A kabin elülső részében kis büfékonyha,
hátul tágas csomagtér és mosdó található. Speciális VIP
változat a katonai vezérkari szállító BE-32K, melybe különböző
kommunikációs berendezéseket is beépítenek.
Járőr
A tengerparti és határmenti területek vizuális megfigyelését
képes ellátni. Ellenőrizhetőek a csapatmozgások, az áruk
és emberek mozgása. A járőr változat konfigurációja és speciális
felszerelése a feladatok függvényében változtatható. A BE-32K
alkalmas az erdők megóvására, a tűzvészek megelőzésére,
geológiai és egyéb oktatási feladatok elvégzésére, továbbá
környezetvédelmi megfigyelésekre is.
Műszaki adatok
Hossz
Magasság
Fesztávolság
Szárnyfelület
Utaskabin hossza
Utaskabin szélessége
Utaskabin magassága
Utaskabin térfogata
Utaskabin padlófelülete
Bejárati ajtó mérete
Csomagér térfogata
Futómű tengelytávolság
Üres tömeg
Maximális felszállótömeg
Maximális leszállótömeg
Maximális kereskedelmi terhelés
Maximális utazósebesség
Gazdaságos utazósebesség
Leszálló sebesség
Felszálló sebesség
Emelkedési sebesség két hajtóművel
Emelkedési sebesség egy hajtóművel
Hatótáv max. kereskedelmi
terheléssel
Hatótáv 7 utassal
Hatótáv max. üzemanyaggal
Üzemanyag kapacitás
Felszálló úthossz
Leszálló úthossz
Hajtómű
Teljesítmény
Utas
Hajózó személyzet
Kabin személyzet |
15,7
m
5,52 m
17 m
32 m2
5,66 m
1,52 m
1,82 m
17 m3
3,64 m2
1,3 x 0,75 m
1,33 m3
5,2 m
4.850 kg
7.300 kg
6.800 kg
2.000 kg
480 km/óra
370 km/óra
170 km/óra
180 km/óra
11,9 m/sec
3,5 m/sec
885 km
1.600 km
2.050 km
2.250 liter
600 m
620 m
PT6A-65B
2 x 1.100 LE (820,3 kW)
16
2
1 |
|